Heuréka! - VII. Magyar Tudománytörténeti Vetélkedő
Kedves Érdeklődő!
A gútai Nagyboldogasszony Egyházi Iskolaközpont 2025. május 28-án (szerda) hetedik alkalommal rendezi meg a „Heuréka!” magyar tudománytörténeti vetélkedőt alapiskolás diákok számára. Az idei verseny címe Nobel-díjas magyarok, mely témájában olyan magyar kiválóságokkal foglalkozik, akik felfedezéseikkel, találmányaikkal és technikai fejlesztéseikkel segítették az emberiség haladását.
E tanulmányi verseny indításakor azt a célt tűztük ki magunk elé, hogy egy olyan újszerű vetélkedőt indítsunk útjára, mely a már ismert versenyekhez képest témájának, meglepő és kreatív feladataink, újszerű képi megjelenítésének köszönhetően túlmutat a szlovákiai magyar iskolák által látogatott honi és magyarországi vetélkedőkön.
Kiket várunk a versenyre?
A vetélkedőre várjuk a szlovákiai alapiskolák 7-9. évfolyamába járó diákok három fős csapatainak a jelentkezését. Iskolánként egy csapat jelentkezését tudjuk fogadni egy kísérő tanárral. Mivel szállás biztosítására nincs lehetőségünk, ezért elsősorban olyan, a földrajzilag közelebb található, nyugat-szlovákiai és észak-nyugat-dunántúli iskolák jelentkezésére számítunk, akik a verseny helyszínére való utazást és a hazamenetelt is egy nap alatt meg tudják oldani.
Miként néz ki a program?
A verseny előtt a versenyzők és kísérő tanáraik tudományos előadást tekintenek meg a zsűri elnökének előadásában.
Dr. Kiss László: Tudománytörténeti és orvostörténeti érdekességek Jókai Mór regényeiben
A program:
08.00 – 08.20 – érkezés a Nagyboldogasszony Egyházi Iskolaközpont épületébe, regisztráció
08.30 – 09.15 – tudományos előadás megtekintése
09.30 – 11.30 – vetélkedő
11.30 – 12.00 – értékelés
Hogyan zajlik a verseny?
A versenyfeladatokat írásban kell megoldani. A feladatok elsősorban a tárgyi tudást mérik, kisebb részben a logikai készségeket. A vetélkedő időtartama előreláthatólag két óra. A résztvevő diákok értékes jutalmakban részesülnek.
Hogyan készüljön a diák?
A megadott szakirodalom - három versenyző diákra lebontva - nem nagy mennyiségű, véleményünk szerint négy hét felkészülési idő alatt alaposan kijegyzetelhető és megtanulható. Egy csapat minél részletesebben elsajátítja a könyv anyagát (beleértve a teljes képanyagot is!), annál jobb helyezést érhet el. Az egyes találmányok mérnöki szintű leírását nem fogjuk kérni! A vetélkedő feladatai csak és kizárólag az alább megadott szakirodalom tudásanyagát kérik vissza, így az egyéb könyvekből való felkészülést nem javasoljuk.
A versenyen különböző feladatfajták lesznek. Az alapos felkészüléshez javasoljuk olyan „kártyák” készítését, melyen egy-egy tudóshoz kapcsolódó adatok vannak feltüntetve (pl. születésének, halálának helye, éve; arcképe; életútjának legfontosabb állomásai; legfontosabb tudományos teljesítményei; a tőle származó idézetek).
Milyen szakirodalomból kell felkészülni és hol érhető el?
A szakirodalom tulajdonképpen a szervező csapat által összeállított jegyzet, amely szakkönyvek és internetes forrásanyag felhasználásával készült.
Könyvek
Bödők Zsigmond: Nobel-díjas magyarok. Nap Kiadó, Dunaszerdahely, 2011. 7-150, 195-208. oldalak.
letölthető innen
Karikó Katalin: Áttörések. Helikon Kiadó, Budapest, 2023, 11-65. oldalak (első rész: A hentes lánya) letölthető innen
További szakirodalom
Jegyzet I. Karikó Katalin munkássága
letölthető innen
Jegyzet II. Dr. Kiss László: Jókai Mór betegségei, orvosai, halála – adalékok Jókai patográfiájához
letölthető innen
Jegyzet III. Krausz Ferenc munkássága
letölthető innen
Hogyan kell jelentkezni a versenyre?
A versenyre az itt letölthető jelentkezési lap kitöltésével és a heurekamtv@gmail.com címre való elküldésével lehet jelentkezni.
Jelentkezési határidő: 2025. május 7.
Információ
A versennyel kapcsolatos esetleges további információkat ezen a blogon fogunk közölni. További kérdéseikkel bátran keressenek minket a heurekamtv@gmail.com e-mail címen.
Jó felkészülést kívánnak a vetélkedő szervezői:
Tóth Árpád
Nagyboldogasszony Egyházi Iskolaközpont, Gúta
Bucsek Tamás
Nagyboldogasszony Egyházi Iskolaközpont, Gúta
Varga Szilárd
Nagyboldogasszony Egyházi Iskolaközpont, Gúta
Jánoska Laura
Nagyboldogasszony Egyházi Iskolaközpont, Gúta
Czigle Kitti
Nagyboldogasszony Egyházi Iskolaközpont, Gúta